Vedd le a nyúlcipőt!
Két héttel később jelentkezem. A szobámban kamrámban a sötét lyukban, amit a rendelkezésemre bocsátottak, már berendezkedtem. Nincs sok cuccom, csak egy pici zenelejátszóm és egy-két könyvem, no meg a plüssrépám, Földi. Nem élek nagy lábon, szerényen nyomom.
Most meg pláne. A rellonos törpicsek, akinek kiosztották a feladatot, hogy biztosítson számomra nyughelyet, fogott egy éjjeliszekrény-ajtót, belevert nagyon sok szöget, és közölte, hogy itt a zöldeknél az a szokás, hogy az első héten minden újonc bebizonyítja, hogy nem valami kis borsószem-hercegkisasszony. Nagyon kíváncsi lennék, a gólyalakjukban tényleg csak fakírok alszanak-e. Piszok kényelmetlen az ágyam a sötét lyukban (igen, azért hangsúlyozom, hátha valaki megszán és legalább ad egy zseblámpát olvasni vagy valami...). Megpróbáltam begyűrkészni magam két sornyi szeg közé, de vagy erre is volt gondja az illető srácnak, vagy a véletlen műve, de túl szűkre szabta a helyközöket a vasak között. Nagyon rossz volt az az egy hét. Nem lyuggatott ki szerencsére az ágyikóm, viszont itt-ott kihúzott egy-egy szálat a bundácskámból, ami nagyon rossz volt. Annyira rossz, hogy nem is találok most erre megfelelő hangulatjelet. Kábé ilyen rossz: 
Míg mindenki más órán volt vagy onnan lógott, én találkoztam egy eridonossal a folyosón, aki hajlandó volt kijavítani a bundámat. Egy pálcaintéssel megoldotta, úgyhogy most már minden rendben. Összességében büszke vagyok magamra, hogy túléltem ezt a hetet, bár kaptam több halálos fenyegetést is. Például hallottátok-e már azt a kifejezést, hogy "vattatomjaidra szedlek"? Úgy értem nem csak úgy magában, hanem kidülledő szemek mögül, miközben nyálpermet hinti orcátokat. Én már igen! Maradandó élmény volt. Aztán ott van még az a lány, amelyik szerette volna levágni a pompont a fenekemről. Arra már nem emlékszem, miért, de tuti nem adtam rá okot! Végül meguntam, hogy ennyire erősködik, és odanyújtottam a popóm, de aztán nem vágta le... csak a szája volt nagy. (Ezt inkább mégsem mondom, mert hátha be kívánja bizonyítani, hogy nem...)
Szereztem pár barátot is ám. Egyesek kiállnak értem a többiekkel szemben! Legalább három ilyen pártfogóm van, úgyhogy az sem kizárt, hogy a végére megszeret az egész sárkányház, és majd haza sem engednek! Az egy, ami szomorúvá tesz, hogy még nem kaptam rellonos pólót.:( Pedig finoman elhintettem, hogy szeretnék, de vagy nem vették a lapot, vagy csórók, vagy nem kedvesek. Vagy nem tudják a méretem? Ó, de nyúleszű vagyok! Na, figyeljetek. Harminc centi kell derékban, magasságra meg mondjuk tizenhat. Kicsit bizonytalan vagyok, mert amikor megpróbáltam megméredszkedni, össze-vissza körém tekeredett a centi.
Így folynak a napok. Lézengek, segítek, akinek tudok, menekülök, amikor valaki a kisebben akarja kitölteni a haragját. Az egy hetem letelte után sem adott senki rendes ágyat, ezért random emberek szobájában alszom. Inkább lányokéban, mert a fiúk valahogy nem szeretnek horkoló nyuszik mellett ébredni. Nem volt gyerekszobájuk.
Mivel senki sem alkalmaz a kastélyban nyulat, továbbra is a szekrények alól szerzem meg a heti keresetemet. Két sarló és nyolc knút a termés mostanáig. A klubhelyiségbeli kandalló melletti kis rés egy aranybánya! Figyelem a rellonosokat, egy-két megállapításom már van is róluk, de még várok, hogy biztosabban jelenthessem ki őket. A következő részben ezekről is olvashattok!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése