2016. január 13., szerda

Rellonos névnap

Sziasztok Sárkányok!


Reggel tök véletlenül ránéztem az ágyam fölött függő falinaptáramra, és láss csodát, ma épp egy háztársnőnk ünnepli a neve napját. 

Hogy ki ő?

Nem más, mint a harmadéves Bánffy Veronika
 
Nikáról egyelőre nem sok mindent tudni, az viszont biztos, hogy a ház gyönyörű vöröskéit erősíti hosszú hajával és édes kis szeplőivel. Ha a titokzatos sárkánylányról még nem is sok minden derült ki, én utánajártam neve jelentésének, hátha azzal közelebb kerülünk személyiségéhez. Tessék figyelni!

A Veronika a görög (macedón) eredetű Bereniké név latin alakváltozata, jelentése győzelmet hozó. A Bibliához kapcsolódó egyik apokrif irat szerint egy Veronica nevű asszony egy kendőt nyújtott át Jézusnak a keresztúton, és a legenda szerint a kendőn megmaradt Jézus arcmása. A középkorban ezt az arcképet kezdték el Veronikának nevezni, és a nevet tévesen a latin vera (igaz) és icon (kép) szavak összetételeként magyarázni.
 
Az 1990-es években a Veronika gyakori, a Ronett, Ronetta, Verita, Veron, Verona és Veronka szórványos név volt, a 2000-es években nem szerepelnek a 100 leggyakoribb női név között, kivéve a Veronikát, ami a 38-58. leggyakoribb női név.

A Veronika olyan személyiség kialakulását támogatja, aki találékony és alkotó. Bármi is foglalkoztatja, ha egy kicsit elmélyed benne, hamarosan sikereket ér el az adott területen. Ugyanakkor folyton folyvást új tapasztalatokra, kihívásokra vágyik, így ritkán fejezi be, amit elkezdett. Semmi sem ad neki békét vagy kielégülést, amit csinál. Amint a kihívás ereje alábbhagy, és megismeri a feladat nehézségeit, már más feladatra vágyik. Nyughatatlansága megnehezíti, hogy felelősségteljes, stabil életet éljen. 

Becenevek:
Vera, Verácska, Veron, Veronka, Verocska, Verus, Veruska, Roni, Ronika, Verni, Vernike

Nos, kedves ünnepelt, remélem sok háztársunk felköszönt, én ezúton kívánok neked gyönyörű szép napot!

Merlin éltessen sokáig!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése