2016. július 2., szombat

Hogyan üssük el szabadidőnket?

Megkérdeztem a diákokat, hogy hogyan töltik el a szabadidejüket az iskola falai között. Jó olvasást kívánok a kérdésre adott válaszokhoz! :)



Vasváry Richárd Nándor:

Nem is tudom, mi is az a szabadidő? Viccelek persze. Főként az irodámban próbálok haladni a magánkutatásaimmal, mert erre máskor nincs időm. Ezen kívül igyekszem több időt tölteni a Rellonban, hogy boldogítsam a becses társaságot jelenlétemmel és lehetőleg megelőzzem a gyengélkedőlátogatásokat. Utóbbi persze hiú remény a részemről, lassan megérné nyitni egy külön gyengélkedő szárnyat a házon belül. És igen, ezt vehetik egy ejnye-bejnyének is, tessék jól viselkedni.


Ramholcz Kirill:

A szabadidőmet nem az iskola falai között szoktam tölteni, hanem inkább otthon, vagy utazgatok. Egy jó főzés sose rossz, nemde? Ha szép idő van, akkor kiülök az udvarra Severinnel, a kutyámmal és zenélek, vagy Athalie-t hozom ki a kollégiumból. 


Ethan R. Saint-Venant:

Sajnálom, hogy ilyen egyhangú választ kell adnom, de sehogyan. A meglévő kevés szabadidőmet, ha tehetem, akkor nem az iskola falain belül használom ki. A két óra között fennmaradó üresjáratokat többnyire olvasással, a következő tanórára való ismétléssel töltöm.


Szelniczky Mínea:

Nagyon meglepő leszek.. kviddiccsel, a csapattal, barátokkal. 


Neviczky Eszter:

Mindenféle varázsvilágbeli rendezvények megszervezésével, vagy az azokon való részvétellel. Legyen szó éppen egy jótékonysági estről vagy éppen egy Mágiaügyi Minisztérium által tartott konferenciáról. Minden olyan varázsvilágbeli közéleti programban szívesen részt veszek, amely pozitívan öregbíti tovább a már méltán híres, neves Neviczky nevet.


Oszvlinsky Nimród:

Hát ö random dolgokkal éppen mihez van kedvem, alszok, olvasok vagy járkálok a folyosókon.


Árvai-Mózs Barnabás:

Nos, edzek kviddicsre, pálinkát párolok, autóalkatrészeket lopok és adok el, patkányokat boncolok, xboxozok.. ja, nem mindet ám, csak egy részét. De azt viszont alaposan. ;-) 


Tanizawa Daisuke: 

Amivel csak lehet.


Antoinette Myra Blackburn:

Alvással. *elmosolyodik* Meg alvással Bencével, Bencével alvással, alvással Bencén... Vele vagyok ha van időm.


Kara Zoltán:

Erre csak akkor válaszolok, ha anonim megy, és nem jut prefektusok fülébe. Egyrészt éjszakánként kijárkálok gördeszkázni. A kanyargó folyosók, és lépcsők kiváló ügyességi pályát nyújtanak. De olyan is van, hogy csak úgy járkálok. Fura dolgok vannak ám itt.


Travis Ryan Payne:

Leginkább a feleségemmel töltöm.


Szentgáli Krisztina:

Általában tanulok, szorgosan készülök az év végi vizsgákra, vagy felfedezem a kastély olyan helyeit, ahová tanítási időben nem jutnék el. Hétvégente klasszikus balettórákat veszek. :-)


Szarvasi Nádja:

Általában tanulok, meg azt nézem, hogy miből lehetne szorgalmit írni. :-)

Először, mindent megnézek, aztán majd egyszercsak nekiállok szorgalmizni. :-)


Rebecca Davison-Keis:

Általában elég kevés szabadidőm van, de ha netán akad egy kicsi azt mindenképpen pihenéssel vagy egy lazító fürdéssel töltöm. ^^


Scarlett Conroy:

Hát... legfőképpen bajba kerülök. ::) 


William Eric Payne:

Bevallom őszintén, hogy általában aludni szoktam vagy a klubhelyiségben lévő emberekkel beszélgetek. Szerencsére mindig van ott valaki.


Egerszegi A. Flóra:

Kviddics, meg mindenféle csínytevések, ja, az nem is! A barátaimmal lógok (meg palacsintázok, de pszt). 


Naizer Ruben Barnabás:

Általában nincs sok szabadidőm, de ha igen, akkor többnyire olvasok, publikációt írok, vagy eljárok futni... :D


Lyra Aurora Black:

Azt hiszem csalódást fogok okozni, mert erre csak egy tipikus levitás válasszal szolgálhatok. Nagyon szeretek olvasni, akár tanulni is a számomra érdekesebb témákat, keresgélni a könyvtárban. Aztán persze szeretek csak úgy a többi levitással üldögélni a Tündérkertben, vagy a kilátóban, esetleg valami finomat csinálni a konyhában. Igen, határozottan unalmas vagyok. :D


Lepsényi Zalán:

Többnyire gitározással vagy alvással.


Quentin Chamberlain:

Olvasok.


Vittman Noémi:


Jajj hát természetesen csupa-csupa izgis dolgot csinálok... Ápolom a körmeimet, rucikat próbálok és rendezgetek, dumcsizok a BFF-emmel és minden ilyen szuperfontos dolgot!


Kékessy Arabella:

Szabadidőmben legszívesebben olvasok.


Warren Mina:

Ha az iskolában vagyok, akkor leginkább a könyvtárban ütöm el az időt. Nagyon szeretek olvasni, és szerencsére az iskolában rengeteg könyv van.  :-)


Soóki Zsóka Boglárka:

Hát... öhm... a barátaimmal fogok lógni az biztos, illetve kviddicsezek, meg menekülök az ikrek elől.


Nemes L. Izabella:

Nagyon sok időt fordítok egyrészt a kviddicsre, vagy a többiekkel edzek, vagy pedig a következő meccsre készülök új taktikákon és cseleken agyalva. Régen nagyon sokat zongoráztam, mára ez sajnos a háttérbe szorult, de még mindig nagyon szívesen ülök le a hangszer elé, igazán megnyugtató tud lenni, ha csak ülök ott és lenyomok egy-egy billentyűt. Másrészről pedig ott van az olvasás, ami a mai napig az egyik kedvenc szabadidős programom. Nincs is jobb, mikor bevackolod magad valahova egy jó könyv társaságában.


Márky Sebestyén:

A szabadidő! Nos, mióta prefektus vagyok - ami még mindig hihetetlen -, egy kicsit kevesebb, és másabb elfoglaltságokkal telik. De amúgy alapvetően egyelőre a kastélyt fedezem fel. Olyan hatalmas! Mindig találok valamit, egy olyan szobát, ami mókás, vagy épp egy festményt, akivel el lehet beszélgetni. Az egyik folyosón pihen egy freskó, azt hiszem az Északi szárnyban, aki nagyon szereti lekorholni bármiért a diákokat, azt nem szeretem. Uhm.. nem ez a fontos. Sokszor járok a Könyvtár felé is, és vagy ott, vagy a szobámban olvasok. Nem mindig a tananyagot.. *ebbe a fiúcska kicsit láthatóan belevörösödik* Sok érdekes könyv van, így erre mindig szakítok majd időt. Ha nincs nálam könyv, vagy ismerőssel futok össze, vagy idegenekkel, akikkel elbeszélgetek. Persze, nem mindenki szeret csak így ismerkedni, azonban szerencsére olyanokkal futok többször össze, akik igen. A kastély udvara is nagyon klassz hely, ha azt külön kellene említeni, ott is jól el tudom ütni az időm, és bár a rengetegbe nem merek bemenni, azon kívül is jól érzem magam.
Azonban a legjobb az, amikor lemehetünk a faluba. Felesleges körbeírnom, miért. Aki legalább egy boltban, vagy vendéglátó helyen volt, érti, miről beszélek. Csak sajnálom, hogy nem lehet mindig lemenni! Na de majd ha nagy leszek..
Szóval, én egy percig se unatkozom. Na jó, néha igen, de az pici, és mindig kitalálok végül valamit. Remélem, másoknak is ilyenek a napjaik!


Péter Fanni:

Én általában valahol kóborlok a kastélyban, és keresem a szórakozást. Bár mostanában a basszusgitárom felett görnyedek, és azzal kötöm le magamat. Vagy hajat festek... igen, talán a hajfestés veszi el a szabadidőm háromnegyedét. :x 


Vitéz Rebeka: 

Hm... Legtöbször olvasok, a barátaimmal beszélgetek, új emberekkel ismerkedek, tanulok vagy kviddicsezek.


Málnási Patrícia Lilla:

Általában olvasok, vagy csak sétálgatok, mert még új vagyok, és szeretném megjegyezni mi hol van térkép segítsége nélkül is!  :-)


Vér Lanetta:

Nos, leginkább a barátokkal szoktam ilyenkor lenni, csevegni, kóborolni a falakon belül, vagy esetleg a kviddicspályán gyakorolni, bár nem tudom, ez mennyire számít a falakon belüli tevékenységnek.


Tüszőfűi Lilith:

Tekintve arra, hogy van akit korrepetálok, meg cukrászkodok, dökös vagyok, az előkészítőben szolfézs szakkört tartok, kviddicsezek, színjátszós vagyok, Sweet Nightmare nevű bandában meg zenélek így kevesebb a szabadidőm, hiába megy ez a szabadidőmből. De szeretem. Így a szabadidőmet ezekkel töltöm el, de mindegyiket szeretem. A többi időmben meg játszok és tanulok.


Ardai Tánya:

Én mindig imádtam fényképezni, és ez most sem változott. :-)


Fazekas Lily:

Sok mindennel. :D Újabban játsszópajtit vadászok magamnak, vagy tanulok (amúgy nem vagyok stréber) meg szorgalmizok. Röviden ennyit csinálok. 


Bakonyi Annamária:

Nincs is szabadidőm, pedig aludnék néha szívesen vagy csak úgy olvasnék valamit, ami nem kötelező szakirodalom valamelyik órámhoz, csak muszáj tanulnom. Meg dolgozom is és ott a kviddics, szóval ha van öt szabad percem két óra, edzés meg munka között, akkor azt is tanulásra használom vagy szorgalmik írására, mert hanem oda az ösztöndíjam.


Amy Artmenson:

Szívesen rajzolok, szorgalmikat csinálok, ismerkedek.


Nánásy Levendula:

Szia! Mostanában a jövendőmondó képesség fejlesztésével foglalkozom szabad időmben ‚de szeretek olvasni ‚beszélgetni‚illetve az állatokkal foglalkozni.


Simfel Karina:

Általában a barátaimmal lógunk. Ha jó idő van, akkor a rétre viszünk ki plédeket, hozok a faluból nassolni valót, és csak lógunk.


Gwen L. Blake:

A barátaimmal lógok, kviddicsezek, dolgozom, asszem ennyi.


Andrew Bob Thomson:

Szabadidőmben olvasok vagy alszom. De ha nagyon unom ezeket akkor néha kimegyek a szabadba. Olyankor futok, napozom stb.


Domokos Véda:

Hát, mikor mivel.
Általában tanulok, de a szorgalmizásra se ártana rászokni. :-)


Kőszegi Heléna Viktória:

Általában sok időt töltök az Eridonban, próbálom megismerni a háztársaimat és behozni az öt év lemaradást, amit nem töltöttem közöttük. Szeretem hallgatni a kicsik vidám csicsergését.


Christopher Blake:

Az iskolában a szabadidőmben próbálok minél több időt a szabadban és a barátnőmmel tölteni, de ha esik az eső, akkor a kastély falain belül keresek magamnak valami jó kis elfoglaltságot. Például sokat olvasom, sakkozom, ha van partnerem, sétálok, a barátaimmal és a barátnőmmel töltöm el az időt!


Mezősi Nyeste Veronika: 

*elővesz egy pergament a táskájából és ráírja a választ gyöngybetűivel* Rajzolgatok, de mostanában nincs sok szabadidőm, mert kviddicsedzésekre is járok, meg a színjátszókör vezetését is a nyakamba sózták teljesen érthetetlen módon...


Sheela Lengrond:

Kóborolni szoktam. Járni a kastély falait, leginkább egyedül, mert akkor elmerülhetek a gondolataimban. A legkedvesebb időtöltésem ez: filózni. Gondolkodni az élet kérdésein. Beleképzelni magam helyzetekbe, képet festeni róluk magamban... (Különben máshol is megfordulok, de a fő tartózkodási helyem szinte mindig az iskola épülete jelenti)
Egyébként ritkán beszélgetni is szokta másokkal. Igyekszek nyitni a háztársaim felé, és felkeresni régi barátokat.


Csermey Natália Babett:

Örömmel válaszolok, és remélem, segítek másnak is, ha nagyon unatkozik. Általában a kastélyban hűsölök, amennyire lehet, mert nehezen bírom a hőséget, nekem a húsz-huszonöt fok a legideálisabb, azon felül már kínlódok, és a kutyám is. Ha már kutyák, a séta nálunk kvázi állandó program reggel, délben és este, tekintve, hogy mennyit képes betermelni vízből és kajából is a kis bernáthegyim, Maszat. Nem csalás, nem ámítás, 70 kilós a kutyám. Ha van időnk, akkor meg a szobatársaimmal próbálok valami falulátogatós programot szervezni, esetleg bizonyos tevékenységekkel felpezsdíteni az életet, elvégre kellenek néha az egészséges csínytevések. ;-)


Rozsos Annamária:

Ha éppen nem fekszem a tóparton, akkor kirándulni szeretek menni. Hátitáska fel, manóktól kunyerált szendviccsel meg sütivel megtömve, és elindulok valamerre. Nem túl messze, mert mindig félek, hogy eltévedek, és csak annyit tudok, hogy merre van észak, mert arra van a moha. Mindig keresek kirándulótársat, mert szép tájak ide, madárcsicsergés oda, egyedül azért elég unalmas tud lenni egész nap kóborolni. Igen, ez felhívás volt. :-)


Domokos Amira:

Hát... mikor mivel. :D
Általában tanulok, vagy bagolypostázok. :D
De, lassan illene rászoknom a szorgalmizásra. :D


Nagy Ábel:

Beszélgetek. :-)


Jimnie Meccoy: 

Sajnos jelenleg teljesen elhalmoznak bokros teendőim - azaz a szorgalmik és házik kijavítása -, s megmaradt szabadidőmet jobbára szeretem a kastély falain kívül tölteni, főleg a faluban. De ha mégis a kastélyon belül tartózkodom, pár hossz erejéig szeretem felkeresni az alagsori medencéket. :D


Hornyák Gábor:

Szabadidőmben sokat olvasok, sétálok, és titokban csokit eszem, de erről próbálok leszokni! De a legfontosabb, hogy élvezem az életet és megpróbálok minél kevesebb időt, a négy fal között tölteni és keresem a veszélyt, az izgalmas kalandokat!


Artemisia Rubya:

Nos. Sokat főzök. Lekvárokat készítek és sütögetek. Például piskótát vagy pogácsát. Emellett rajzolni és hegedülni szoktam, vagy zenét hallhatok és olvasok. :-)


Podmaniczky Ádám:

Leginkább olvasással vagy kellemes sétával az iskola környékén. Mivel még nem vagyok teljesen tanár, így még nagyon sokat kell tanulnom. 































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése