2014. október 19., vasárnap

Boszorkányos receptek: Igyunk egy jót!

Drága Sárkánytársaim!

Most valami újdonság következik, ezzel szeretnék debütálni itt, előttetek. A nevem Lavia Stark, továbbiakban Lakitty. Elöljáróban mindössze annyit szeretnék mondani, hogy bár nemrég érkeztem, a ház közel áll a szívemhez, ezért is szerettem volna blogger lenni. Mivel nekem van pár ilyen kis receptem talonban, úgy gondoltam, megosztom őket veletek. Az összeset kipróbáltam, való igaz, csupán a koktélról készült kép saját.  Remélem a ti tetszéseteket is elnyerik majd, mert nekem nagyon tetszettek. 
Ghúl Koktél

Ghúl-koktél

Hozzávalók:
- málnaszörp
- Bolero áfonyás italpor
- víz
- jégkockák

A málnaszörpből öntsünk a pohár aljába. Keverjük bele az italport. Öntsük fel vízzel, és dobjuk bele a jégkockákat.  A hatás kedvéért egy órára akár hűtőbe is tehetjük. Jó párosítás még kólás italporral is, a képen az látható, míg az áfonyásnak enyhén lilásabb színe van. Wink




Sütőtöklé

Sütőtöklé

Hozzávalók:
-sütőtök
-méz
-almalé vagy tej
- őrölt szerecsendió vagy fahéj

Kettévágsz egy tököt, eltávolítod a magokat. A vágási felülettel lefele sütőbe teszed egy sütőpapírral kibélelt tepsibe. 180 fokon sütöd kb. 1/2 - 1 órát. Mikor evéshez elég puha lenne, kiveszed, kiszeded a belsejét, és hagyod kihűlni. Majd botmixerrel pépesíted. Ízlés szerint mézet, almalevet vagy tejet adhatsz hozzá. Tejjel már próbáltam, almalével viszont még nem, ha valaki kipróbálja, mondja el milyen volt. Cheesy 

 
Vajsör
  Vajsör
Hozzávalók:
- 2,5 dl tej
- 1 ek cukor
- 10 g vaj
- fahéj (ízlés szerint)

A vajat megolvasztjuk, és megpirítjuk rajta a cukrot. Amikor a cukor elkezd barnulni, levesszük a tűzről, kb 20 másodpercet hűlni hagyjuk. Felöntjük a tejjel és folyamatos kevergetés mellett felforraljuk. Mikor forr, levesszük a tűzről, fahéjjal ízesítjük. A túl sok fahéj keserűvé teheti, csak óvatosan.  Ha habosabb állagot szeretnénk, esetleg egy kis keverés habverővel jót tesz neki. Cheesy




Ennyi volt mára Lakitty, nagyon köszönöm, ha elolvastátok és örülnék valamiféle visszajelzésnek, hogy legyen-e még hasonló bejegyzés a blogon. Legyetek rosszak és csak óvatosan a konyhában Rolleyes 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése