2012. szeptember 11., kedd

A Kolerikus személyiségtpíus, avagy milyen is a Rellonos

„Tudom, ki vagyok, és mit akarok!”


A kolerikus szó a kole szóból ered, mely epét, haragot jelent. A középkorban már használták, hiszen úgy vélték az epe az emberi testben a harag kiindulópontja. Ma is használjuk ezt a megállapítást: „Epésen szólalt meg”.
A kolerikus személyiségtípust a tűz elemmel szokták összefüggésbe hozni. A személyiségtípus alá tartozó emberekre jellemző a nyílt tekintet, a határozott testtartás. Az első gondolatok között biztos megfordul a "Férfi a talpán!" vagy a "Céltudatos nő!" kifejezés. Ő az, akire bármikor, bármilyen körülmények között nyugodtan rábízhatja magát az ember.
Ha egy kolerikus ember a kezébe veszi a dolgokat egészen biztos, hogy célt is ér, hiszen nem fogja vissza az energiáit, és ha nem is száz százalékos az eredmény, ő maga akkor is a maximumot ki tudja hozni a helyzetekből. Érzelmeit tekintve heves, tartós és mély érzéseket táplál, azonban vigyázni kell vele, ha nincs jó kedvében indulatai könnyen elragadják. Más, nyugodtabb személyiségtípus alá tartozó emberek ilyenkor ingerlékenynek látják, hiszen képes apróságokon felcsattanni, túlreagálni az eseményeket. Személyisége egyaránt motiváló és kellemetlen is lehet.
A kolerikus személyiségtípus számára fontos, hogy vezető szerepet töltsön be. Kezdeményező és kitartó, hiszen amit elhatároz azt mindenáron véghezviszi. Teljesítményorientált és kifelé forduló. A kolerikus céljai legalább olyan fontosak, mint a kapcsolatai, a személyiségtípus állandó kapcsolatban van a külvilággal, keresi a kalandokat és érzékenyen reagál a rá ható ingerekre. Gyakran kiegyensúlyozatlan.
A kolerikus lassabban fogja fel a dolgokat, mint egy szangvinikus személyiségtípus, de megfigyelőképessége, gondolkodása alaposabb és pontosabb. Figyelme a lényegre irányul. Nem veszik el a részletekben, nem sértődik meg. Erős akaratú, érvényesülésre törekvő.
Jellemzi az optimizmus, az állandó aktívság és a változékonyság. A kolerikus ember könnyen konfrontálódik, nem szeret meghunyászkodni, kiáll az érvei mellett. Ez mindaddig előnyös, míg nem tesz másokban kárt, ugyanis egy versengő típusú kolerikus mindenkit ellenfélnek lát, gyakran a barátait sem kíméli. A személyiségtípus egy másik nagy hibája, hogy nem tud, vagy nem ismeri el hibái jelentős részét, sőt saját gyengeségeit másokra hárítja.

Erősségek
  • Határozott
  • Magabiztos
  • Bátor
  • Független
  • Céltudatosak
  • Szervezettek

A kolerikus ember nagyon tevékeny, vezető alkat, tipikus, ami a szívén az a száján ember. A dolgok halogatása nem az ő asztala, megbízható és felelősségtudatos. Nem kell félteni, hiszen nagyon keményfából faragták, kitartó, ha kitűz maga elé egy célt, mindent megtesz, hogy el is érje. Ösztönösen keresi a változásokat, nagyon dinamikus és aktív részese a társadalomnak.
Az igazságtalanságok rendbehozatalára törekszik. Nem jellemző rá a csüggedés. Nem játszanak nagy szerepet nála az érzelmek. Magabiztosak, jól átlátják a helyzeteket és veszélyben szabályosan káprázatos teljesítményt nyújtanak. A gyakorlati megoldások hívei, a munka szétosztásához remek érzékük van. Imádják a kihívásokat.

Gyengeségek:

  • Türelmetlenek
  • Érzéketlenek
  • Éles nyelvűek
  • Magasak az elvárásaik

Főnökösködő alkatok, akik másokat nem vagy csak nehezen képesek biztatni. Képesek könnyen és lelkiismeret nélkül átgázolni másokon, főleg, amikor feszültek. Nem a kapcsolatok jelentősek számukra, hanem a tennivaló. A vitában fontos, hogy övék legyen az utolsó szó, feladásra képtelenek. A hibákat rosszul viselik, sietnek, rugalmatlanok. Sokszor előfordul velük, hogy gorombák, udvariatlanok. Könnyedén manipulálják az embereket, hogy a saját malmukra hajtsák a vizet. Nem híveik az érzelmességnek, nem hatják meg – sőt néha kifejezetten taszítják- a könnyek. Kapcsolatban dominánsak, és bár érzelmileg kissé lemaradtak a többiek mellett igen hajlamosak a féltékenységre. Triviális információk untatják, nem szeretik a részleteket, képesek megfontolás nélkül döntéseket hozni. A hozzájuk közel álló – meglehetősen alacsony számú- emberektől elvárják a feltétlen és odaadó hűséget. A hibák elismerése és a bocsánatkérés nem erényük, azonban úgy vélik a döntést legjobban ők tudják meghozni, így nem egyszer fordul elő, hogy a kolerikus ember mások helyett is dönt. Úgy vélik, mindent jobban csinálnak.