2012. november 1., csütörtök

Interjú - Nothart Konstantin


Újabb interjú kedvenc Zöldalmátoktól, azaz tőlem. Úgy gondoltam, hogy most megleplek titeket egy igazán különleges személlyel, akinek ugyan nagy a híre – bármilyen értelemben is -, de nagy valószínűség szerint nemigen beszélgettek vele. A személy rellonos – volt, mivel most végzett -, és mindenféle pletykák teszik hírhedté, na meg az is igaz, hogy valószínűleg rászolgált ezekre a jelzőkre. Ez a diák pedig nem más, mint Nothart Konstantin. Élvezzétek hát az interjút, amit nemrégiben készítettem vele!


Grósz Anna tanácsára – aki köztudottan jóban van Konstantinnal, vagy legalább is beszélő viszonyban vannak - a máguscsárdában találkoztam a fiúval, és máris rendeltem neki a kedvenc italából ötöt, a miheztartás végett. Szerencsére már nem nagyon néztek ki engem sem innen, bár annyira nem is örültek nekem, de a vaskosabb borravaló megtette a hatását, nem zargattak. Egy csendesebb kis boxba telepedtem le - nem biztos, hogy jó ötlet, de azért vagyok riporter, vagy mi a szösz - és vártam, hogy megérkezzen Kon. Egy kis ajándékot is hoztam neki, ami egy kis dobozban lapult mellettem, a sötétben nem is nagyon lehetett látni. Úgyhogy vártam, hogy megérkezzen az interjúalanyom - nem, nem gondoltam úgy rá, ahogy gondoljátok, csak interjúalanyként /na persze.../ - nemsokára meg is érkezett, nagyon keveset késett, talán pár percet, felálltam, hogy illően fogadhassam.
- Üdv Nothart, de ha ez a megszólítás nem helyénvaló, szólj nyugodtan! Foglalj helyet! - mutattam a székre. Magam is meglepődöm néha, hogy mennyire bátor vagyok. Vagy botor, vagy csak elgurult a gyógyszerem, hogy egyből letegeztem az egyik hírhedt alakot az iskolánkból... Ahogy közeledett néhányan összesúgtak a háta mögött, meglepetten, ami engem nem nagyon dobott fel igazán. Nem hazudtolta meg magát: nyakörv, mindenfelé fémek jellemezték, a haja kéken virított, a ruháját pedig nem most vette ki a helyi tisztítóból és nem a legdivatosabb márka sem volt egyik sem. Persze nem azért jöttem, hogy tanácsokkal lássam el ez ügyben, más érdekelt. Egyszerű fejbiccentéssel köszönt vissza nekem, de legalább ez mondható kulturált dolognak, aztán ledobja magát a padra. Nem tűnik túl érdeklődőnek, de azért csak eljött, és arra vár, hogy megszólaljak. Az asztalra már ki voltak rakva az italok, szóval minden készen állt a kezdéshez.
- Nos, rendben. Az italok természetesen rád várnak, én sajnos muszájból kihagyom őket. - még csak nem is hazudok nagyot, mert tényleg nem lenne okos dolog innom, de ez nem ide tartozik. Kicsit megnézem magamnak a szokásosnak mondható öltözékét és felszerelését, aztán csak kérdezni kezdek.
- Örülök, hogy elfogadtad a meghívást, ezek szerint az a pletyka nem igaz, hogy csak...mindegy. Nem akarlak untatni. Bár úgy sejtem azért lesz olyan kérdésem is. Szóval. Mi a vonzó dolog számodra az állatokkal való bánásban? Számomra, aki csak hírből ismer téged, nagyon furcsa, hogy te állatokkal foglalkozol, mi több, ha jók az értesüléseim, még szereted is csinálni. - talán meglepő ezzel kezdeni és nem a kedvenc színével, de nem akartam sablonos lenni. Majd meglátjuk Kont érdekli-e a felajánlott pián kívül valami. Vagy az sem. Reménykedni azonban szabad még nekem is. Azonnal az egyik pohárért nyúl – remélem, ezt azt jelenti, hogy válaszolni is fog -, majd a belekortyolás után, valóban érkezik a válasz.
- Nem ítélnék az első fél perc után. - A hangsúly szinte könnyed, de amennyire csevegős, annyira nem illik a képbe. 
Érezhetően nem barátságos, filantróp lénye hozta ide.
- Nem ítéltem fél perc után, hiba lenne. Pont azért jöttem, hogy megismerjenek az olvasók, talán egy másik oldaladról, vagy éppen az igaziról. - mondom a hűvös szemeibe, amik időről-időre a frászt hozzák rám, én viszont remekül álcázom ezt. Szerintem. Mivel én más neveltetést kaptam vélhetőleg, mint ő, ezért rákérdezek az öltözködésére is.
- Felőlem. Úgyis azt látnak a szövegbe, amit akarnak. - Az első pohár meglehetősen gyorsan fogyott, de többnyire én beszéltem, így maradt ideje kortyolni Konnak a két mondat közt.

- Az emberekkel ellentétben, sosem adtak okot, hogy utáljam őket. Merem állítani, jóval értelmesebb és kellemesebb lények, de mindenképp hiányzik belőlük a képmutatás. Könnyebb szót érteni velük. - A poharat ujjai közt forgatva játszott egy pillanatig. Számára úgy tűnik, hogy ezek teljesen nyilvánvaló dolgok voltak.
- Egész jó érv egyébként. Bár vannak olyan állatok, akik elhitetik az áldozataikkal, amit akarnak látni, érezni. Az képmutatás, csak ösztönből jön. - mondom gyorsan még reagálva a válaszára.
- Nem vagy igazán otthon a témában. - Kérdőjel nélkül állapította meg, elhúzva a száját, azt érzem, hogy feleslegesen nem akar hosszas magyarázatokba bonyolódni. Biccentek neki, bár a sárkányok egy fajtáját azért elég jól kezelem. De nem mondanám magamat szakértőnek a témában még így sem, és úgy gondolom nem is lenne okos dolog ezt hangoztatnom. Elgondolkodom, amit mondott és van be igazság, kövezzetek meg.  Egy kicsit leengedek a feszültségemből, majd az elköltözésről érdeklődöm.
- Egyébként ez a ruha, amit viselsz és a kiegészítők nem képmutatás? Vagy önkifejezés? Vagy csak egyszerűen kényelmes? Vagy nem szereted a vasalt ruhát... Nem provokációból kérdezem, tényleg érdekel. - nézek rá, bár lehet, hogy kissé messzire mentem még el az elején. Várom a válaszát és felkészülök némi agresszív visszacsatolásra is... A kérdésre szinte értetlenül hajtotta kicsit oldalra a fejét, mielőtt akaratlanul végignézett volna magán. Mintha hitetlenséget olvastam volna ki az arckifejezéséből, de lehet, hogy csak én látom túl jónak a képességeimet.
- Ez van, ez vagyok. Rám pedig senki sem kényszeríthet semmit. - Mennyivel drámaiabb válaszokkal örvendeztethetné meg a drága Olvasókat, azonban ennél többet nem mondott. Végül is van igaza.
 - Csak az emberek iránti, mondjuk így ellenszenved miatt költöztetek le a faluba, vagy más oka is van? - kérdezek rá óvatosan Arvidra, és a kislányra is. Aki ugyan nem tudom, hogy ki, csak Samu említette, hogy odaköltözött egy kislány is.
- Ha az "ellenszenvemen" múlt volna, akkor nem emberlakta területet választok. És nem mások épségének féltése késztetne erre. - A válasza nyers és gyors, gondolkodás nélküli. - Miután hónapokig egy szó sem esett róla, Arvid vak és emberrablók kínzása miatt az. Látogatókat nem fogadunk, és akit a kertben találok...-  egy mosoly villant meg -azt emlékeztetni fogom a jogos védelemről szóló törvényre. –nos, ez a válasz nem nyugtatott meg, de óva intek mindenkit a ház megközelítésétől, ha hívatlanul érkezne. Valahogy a fiú szemeiben nem azt láttam, hogy viccelne. De túltettem magam ezen, és újabb kérdésbe fogtam, hogy elfejtsem ezeket.
- Mondanál nekem pár pozitívumot az életedből, amit az iskolának köszönhetsz? Szerinted, mi az, ami végigvitt - hiszen végzős vagy - az úton, illetve ki? De lehet, hogy ez összefügg, nem tudom. - morfondírozok, mert az is paradoxon nekem, hogy ő fantasztikus eredményeket produkált a vizsgákon. Igen, utánanéztem, de nem mernék rá megesküdni, hogy volt K-n kívüli jegye. Érdekes, ugye? Nem gondolnátok róla, igaz?
- Nagyjából semmit. Amim van, magam szereztem, legyen az tudás, pénz vagy tapasztalat. Ami végigvitt, az az egyszerű lehetőség volt, hogy azt csináljam, amit akarok. - Köztudottan nem járt be az elmúlt két évben órákra, vagy ha meg is jelent, általában felfordulást okozott. Szép példa erre Weaver professzor tavalyi rózsaszín megjelenése a vizsgákon. - Talán azért, mert az iskola előtt volt két sokkal meghatározóbb tanítóm - az élet és az utca. – teszi még hozzá, majd a második pohár kerül sorra, de szerencsére úgy néz ki, hogy megérem, hogy leírhassam nektek ezeket.
- Szóval a tanárok nem alakítottak rajtad szerinted semmit? – kérdezem, hátha mondd valami pozitív dolgot is az iskoláról.
- Ó, hát ők teljesen átalakítottak. Holnap éppen jótékonysági estre készülök, de előbb még ennivaló nyuszi füleket és bolyhos bundát kell növesztenem, hogy szeressenek a gyerekek. Anna az én őzike játszópajtásom. - Úgy tűnik, hogy nem vette komolyan a kérdésem, de egy poénnak elment, így hát egy pillanatnyi mosolyt megengedek magamnak, és mintha mis sem történt volna, hallgatom a fiút. De ő helyett kortyol  még egyet, hogy folytassa gördülékenyen gondolom,  és hangján egyáltalán nem érződik a szarkazmus, csupán a komoly, őszinte megfontolt fogalmazás.
- Ó, hát ez elég idilli valóban. - mondom semleges hangsúllyal, majd Kon lecsap a tavalyi meccs említésére. Azért a humora, ármennyire is van, eléggé hátborzongató. Majd próbáljátok ki. Jaj, dehogy! Nem mondtam ilyet!
- Ha már Anna, a tavalyi utolsó meccsen eléggé felborzoltátok a kedélyeket azzal a kinyilatkoztatással, na és a válasz sem volt semmi. De ugye nem lettél lelki beteg emiatt? – kérdezem tőle mosolyogva, remélem, hogy veszi a lapot és nem nyír ki, mert kissé szemtelen voltam. De úgy tűnik, hogy van humora a fiúnak, bár ez csak ezután derült ki.
Újabb korty, aztán fejrázás, ahogy tavalyi "kikosarazása" kerül szóba.
- Anna szeret, én érzem, csak nem elég őszinte magával. Addig hagyom, hagy ugrándozzon selyemfüvű réteken, szabadon, mint a madár.  De el szokott jönni velünk virágot szedni még Weaver professzor, aki valójában egy félénk golymók, és ezúton üzenem mindenkinek, ölelgessék bátran, mert mire sem vágyik jobban, csak nem meri kimutatni. - Kissé megzavarja a nyugalmamat a válasza, de a mosolyom töretlen marad. Humorizál, a maga módján, mindenki döntse el, hogy ez mennyire vicces. Nekem mosolyog az arcom, az biztos. Már éppen beleszólnék, amikor rátronfol az előző mondatára és belekeveri Weaver professzort is, akit én szándékosan nem említettem, de ez a pletyka is igaz tehát. Őt is kedveli, vagy legalábbis tartja valamire.
- Igen, azt hiszem ő is valami ilyesmit mondott nekem titokban. - próbálom felvenni a ritmusát, mindjárt kiderül, hogy értékeli-e egy kicsit is. Remélem igen, de úgy néz ki, hogy az ital belőle nem agresszivitást vált ki, egyelőre.
- És te hány gurkót kaptál mellé? - érdeklődik udvariasan, merthogy Anna hozzáállását ismerve, egy ilyen beszélgetést nem tudott gyertyafénynél és hegedűszónál elképzelni.
- Gurkót? Ugyan. Bár már nincs érdeke megvédenie engem. De talán tetettem annyit a pályán, hogy ne kelljen egyből félnem, ha kérdezek. - mondom mosolyogva és eléggé ezzel is győzködöm magamat. Tényleg jóban vagyunk Annával, már amennyire jóban lehet vele az ember. Csak vet egy szkeptikus pillantást felém, mert az, aki így vélekedett Annáról általában, többnyire az átokfogójaként végezte. Csupa szeretetből.
- Csak nem bepróbálkoztál? – Kérdezi továbbra is, ugyanazt a vasat tartva a tűzbe.
- Annánál? Nem őrültem meg... - vonom meg a vállaim. - Még ha tetszene sem, tudod, nagy a korkülönbség. - hívom fel a figyelmét a legelhanyagolhatóbb tényre. Amúgy nem érdekelne, de Anna elég, ha megmarad, mondjuk jó ismerősnek. Valószínűleg nem én hordanám a nadrágot, ami kellemetlenül érintene. De térjünk vissza az interjúalanyomra, hiszen nem ezért jöttünk.
- Ízlések és ficamok. - jegyezte meg két korty között, és úgy tűnt, hogy ezzel lezártnak tekintette a témát. Kár, hogy nem vagyok legilimentor. De most én jövök.
- Hogy meglegyen a beszélgetés kerete, és nem kívánom nagyon rabolni a drága idődet, hoztam neked valamit végezetül. Egy különleges állat, hiszen te kedveled az egyediséget, még ha nem is minden formáját, ha jól sejtem. De ennek talán örülni fogsz és köszönöm, hogy eljöttél. - előveszem a dobozkát, majd a pálcámat, de ügyelve arra, hogy Kon ne érezze azt, hogy ellene használom. Begyakoroltam egy bűbájt, ami kinyitja a fedelet, és alkalmazom is a dobozon. Pár perc kattogás és felnyílik, Kon pedig meglátja a kis állatot. Figyelem őt, hogy mit lép erre, talán még maradok egy kicsit vele.
- Ha akarnék, felállnék és kisétálnék. – Nyugtat meg gyorsan, bár inkább csak tényként közölte, mint nekem akart volna ezzel örömet szerezni.
- Ez igaz. Akkor még néhány kérdés. Jó lenne, ha eltennéd az ajándékot, mert... még kérne esetleg más is. - utalok a kis állatkára, amit nehezen szereztem be. Igazából elég csúnyán néztek rám otthon, meg kellett némi meggyőzés és sok jó jegy, meg némi hazugság, hogy mire kell. Remélem, mihamarabb elteszi, mert nem idevaló dolog, majd otthon foglalkozhat vele. . A felvezető szövegre Kon felvonja a szemöldökét és csak akkor hajol előre, amikor az eddig félretolt doboz került reflektorfénybe és a fedél felpattanása után meglátta az állatot. Sosem látta élőben, de jellegzetes külseje nem hagyott kétséget afelől, mi is és egy halk, szinte elismerő szisszenéssel veszi közelebbről szemügyre. Evidensen altatóbűbájt szórtak rá, hogy hosszú lábait magához húzva kényelmesen utazhasson a skatulyában. Nem sokan osztották volna a lelkesedését, de nem sokan tudták, mire használható. A sürgetésemre felnézett, aztán egy egyszerű mozdulattal lezárta a doboz fedelét, hogy maga mellé tegye az ülésre, a kíváncsi szemek elől rejtve. Én pedig gyorsan folytatom az inetrjút, mivel ezt igennek veszem. Igennek, a folytatásra.
- Továbbra is dolgozni fogsz az állatkereskedésben, vagy milyen terved van a jövőben, ami publikus lehet? Kíváncsi vagyok az ambícióidra. - érdeklődöm, mert talán még ez is érdekelheti az olvasókat. A nagy Kon, vajon mit tervez? Remélem nem poénkodja el, ahogy az előző kérdést.

- A Bestiát már hónapokkal ezelőtt végleg otthagytam. - Közli első körben velem, aztán lehajtja az italát, egy egészen rövid ideig habozva. Ezt nem is tudom mire vélni igazából, de továbbra is idegesítően kék szemei elveszik a túlzott gondolkodásról az eszemet. Szerencsére folytatja a dolgot.
- Jobbára bestiákkal és melodimágiával akarok foglalkozni, hogy sajátokat tarthassak. Lehetőség szerint megtanulni minél több nyelvét, megérteni és uralni őket. – Ezt a kijelentését sem firtatom, hogy miért akar vadállatokat uralni, majd kérdezzétek meg tőle ti. A következő válasza azonban meglep, hiszen eddig nem logikus.
- Beadtam a mestertanonci jelentkezést is, sokak nagy örömére. - jegyezte még meg kajánul, így vizsgák után könnyű szívvel.
 - Nocsak, akkor mégiscsak jó lesz az iskola valamire, gondolom. Vagy legalábbis a papír, amit kapsz érte. - jegyzem meg, inkább csak úgy költőien, mert nyilvánvaló, hogy kell neki majd a diploma valamihez, különben az eddigiek alapján nem járná tovább az iskolát. Végezetül még egy utolsó kérdésre is futja, mert bármilyen hihetetlen frusztráló, hogy Kon ilyen normális, a hírével ellentétben.
- Lehető teszi, hogy cserediákként akárhol tanulhassak. – így már érthető, hogy miért marad. Nos, remélem azért okoz még sok örömet nekünk, már ha csak a pletykákra gondolunk. De a magyarázat még nem ér véget, szóval folytatom a meghallgatását és a jegyzetelést.

- Pusztán tudni és kutatni akarok, viselkedést, gondolkodást, ösztönöket. – Ezzel elveszi a  dolog élét, amire én is gondoltam elsőre. Hogy mi volt az? Mindenkinek a saját fantáziájára bízom. Visszatérek a Bestiára, ahogy ő említette, mert ott is sokat tanulhatna még szerintem.
- Saját kereskedést akarsz ezek szerit? Vagy szakértő akarsz lenni majd valamilyen szervezetnél? Izgalmasan hangzik, amit mondasz. - felélénkülök, bár szavaim nyilván nem csak erre vonatkoztak. Minek neki bestia otthonra? Nem félti a többieket?
- Nem akarok senkinek dolgozni. - Csak a félreértések elkerülése végett szögezi le láthatóan, bár valamit, mintha még mondani szeretett volna. Így aztán mivel kifogytam a kérdésekből, a végsőt teszem fel.
- Szeretnél üzenni bárkinek, vagy egy bölcs tanácsot megosztani az olvasókkal végezetül? Egyébként egészségedre, a vendégem voltál. - mondom könnyedén és várok, hogy mit felel az utolsó kérdésre, már ha szeretne egyáltalán mondani valamit.

- Üzenem, hogy bekaphatják. - Biccentett derűsen, az utolsó, teli poharat felém emelve. 

Nos, mindenki döntse el, hogy milyen ő, én sok mindenben meglepődtem, de a fiú nem hazudtolta meg magát. 






2012. szeptember 11., kedd

A Kolerikus személyiségtpíus, avagy milyen is a Rellonos

„Tudom, ki vagyok, és mit akarok!”


A kolerikus szó a kole szóból ered, mely epét, haragot jelent. A középkorban már használták, hiszen úgy vélték az epe az emberi testben a harag kiindulópontja. Ma is használjuk ezt a megállapítást: „Epésen szólalt meg”.
A kolerikus személyiségtípust a tűz elemmel szokták összefüggésbe hozni. A személyiségtípus alá tartozó emberekre jellemző a nyílt tekintet, a határozott testtartás. Az első gondolatok között biztos megfordul a "Férfi a talpán!" vagy a "Céltudatos nő!" kifejezés. Ő az, akire bármikor, bármilyen körülmények között nyugodtan rábízhatja magát az ember.
Ha egy kolerikus ember a kezébe veszi a dolgokat egészen biztos, hogy célt is ér, hiszen nem fogja vissza az energiáit, és ha nem is száz százalékos az eredmény, ő maga akkor is a maximumot ki tudja hozni a helyzetekből. Érzelmeit tekintve heves, tartós és mély érzéseket táplál, azonban vigyázni kell vele, ha nincs jó kedvében indulatai könnyen elragadják. Más, nyugodtabb személyiségtípus alá tartozó emberek ilyenkor ingerlékenynek látják, hiszen képes apróságokon felcsattanni, túlreagálni az eseményeket. Személyisége egyaránt motiváló és kellemetlen is lehet.
A kolerikus személyiségtípus számára fontos, hogy vezető szerepet töltsön be. Kezdeményező és kitartó, hiszen amit elhatároz azt mindenáron véghezviszi. Teljesítményorientált és kifelé forduló. A kolerikus céljai legalább olyan fontosak, mint a kapcsolatai, a személyiségtípus állandó kapcsolatban van a külvilággal, keresi a kalandokat és érzékenyen reagál a rá ható ingerekre. Gyakran kiegyensúlyozatlan.
A kolerikus lassabban fogja fel a dolgokat, mint egy szangvinikus személyiségtípus, de megfigyelőképessége, gondolkodása alaposabb és pontosabb. Figyelme a lényegre irányul. Nem veszik el a részletekben, nem sértődik meg. Erős akaratú, érvényesülésre törekvő.
Jellemzi az optimizmus, az állandó aktívság és a változékonyság. A kolerikus ember könnyen konfrontálódik, nem szeret meghunyászkodni, kiáll az érvei mellett. Ez mindaddig előnyös, míg nem tesz másokban kárt, ugyanis egy versengő típusú kolerikus mindenkit ellenfélnek lát, gyakran a barátait sem kíméli. A személyiségtípus egy másik nagy hibája, hogy nem tud, vagy nem ismeri el hibái jelentős részét, sőt saját gyengeségeit másokra hárítja.

Erősségek
  • Határozott
  • Magabiztos
  • Bátor
  • Független
  • Céltudatosak
  • Szervezettek

A kolerikus ember nagyon tevékeny, vezető alkat, tipikus, ami a szívén az a száján ember. A dolgok halogatása nem az ő asztala, megbízható és felelősségtudatos. Nem kell félteni, hiszen nagyon keményfából faragták, kitartó, ha kitűz maga elé egy célt, mindent megtesz, hogy el is érje. Ösztönösen keresi a változásokat, nagyon dinamikus és aktív részese a társadalomnak.
Az igazságtalanságok rendbehozatalára törekszik. Nem jellemző rá a csüggedés. Nem játszanak nagy szerepet nála az érzelmek. Magabiztosak, jól átlátják a helyzeteket és veszélyben szabályosan káprázatos teljesítményt nyújtanak. A gyakorlati megoldások hívei, a munka szétosztásához remek érzékük van. Imádják a kihívásokat.

Gyengeségek:

  • Türelmetlenek
  • Érzéketlenek
  • Éles nyelvűek
  • Magasak az elvárásaik

Főnökösködő alkatok, akik másokat nem vagy csak nehezen képesek biztatni. Képesek könnyen és lelkiismeret nélkül átgázolni másokon, főleg, amikor feszültek. Nem a kapcsolatok jelentősek számukra, hanem a tennivaló. A vitában fontos, hogy övék legyen az utolsó szó, feladásra képtelenek. A hibákat rosszul viselik, sietnek, rugalmatlanok. Sokszor előfordul velük, hogy gorombák, udvariatlanok. Könnyedén manipulálják az embereket, hogy a saját malmukra hajtsák a vizet. Nem híveik az érzelmességnek, nem hatják meg – sőt néha kifejezetten taszítják- a könnyek. Kapcsolatban dominánsak, és bár érzelmileg kissé lemaradtak a többiek mellett igen hajlamosak a féltékenységre. Triviális információk untatják, nem szeretik a részleteket, képesek megfontolás nélkül döntéseket hozni. A hozzájuk közel álló – meglehetősen alacsony számú- emberektől elvárják a feltétlen és odaadó hűséget. A hibák elismerése és a bocsánatkérés nem erényük, azonban úgy vélik a döntést legjobban ők tudják meghozni, így nem egyszer fordul elő, hogy a kolerikus ember mások helyett is dönt. Úgy vélik, mindent jobban csinálnak.